versek, idézetek, költők képei

Álarc

Egy álarc mögé bújva élsz,

Levetnéd de nem, mert félsz.

Érző szívedbe éles kést szúrnak.

Gyengédet látják, és ezért kigúnyolnak.

Eltaposnak, mint egy csúnya férget.

Majd rádöntenek lassan ható mérget.

Mocskos szavuk száll a széllel.

Van, hogy sírsz minden éjjel.

Lelked fényét sötétség takarja el

Örömödet, a bánat falja fel.

Titkaid kulcsát vajon hová tetted?

Elrejtetted és el is felejtetted!

Boldog leszel, hiszen erre vágysz

Rögös az út, amin jársz.

Leküzdöd végül a rossz emléket

Széppé, varázsolod a mostani képet.

Felfedezed a világot, újra nevetsz.

Lehull az álarc, önmagad lehetsz.

Mi bántott már széttörted régen,

Ragyogsz, mint csillag az égen!

(2002)

Szívcsapda

Mit üzen a szív, ha nagyon dobog?

Belül tűz gyúl, lángja lobbog.

Elfog az érzés, ismerős, de most mért?

Barátsága nekem mindennél többet ér.

Eszembe jut, éjjel nem jön az álom,

Képzeletem repít, az ölelésére vágyom.

Visszatért a boldogság, ami, édesen keserű érzés,

Eluralkodik lelkemben a túlzott féltés.

Mit mondjak? Mit ne? Szétrobban a fejem

Barátként tudom hol a helyem.

Más országban élünk, nem könnyű, sőt nehéz

Hallgass erről, súgja az ész.

Újra a régi nóta, változni nem tudok?

A reménytelen esetekért oda vagyok.

Bűnös szívem hagyd már e játékot, kérlek,

Vessél ezen érzésnek rögtön véget!

Ne úgy gondolj rá, ahogy nem szabad,

Elég belőled, ismét becsapod magad.

A leckét már meg tanulhatnád, fájdalom tövis

Bele a közepébe szúrjon is.

Örökös hibát követtek el, bánom, amit mondok

Zavaromban sajnos, sok butaságot összehordok.

Mindegy, már hiábavaló itt a beszéd, látom,

Magamat ismét egy szívcsapdában találom.

(2009)

Ne vágyj szárnyalni az égen…


Tűnjél már el hazug álom,

Nem lehet enyém, akire vágyom.

Eszem tudja, játék az egész,

De bennem érzelem lobbant, felemészt.

 

 A napokat ő festette át,

Behozta szobámba a nap aranysugarát.

Könny hullt, ha fájt a szó.

Mart, mint sebet a rászóródó só.

Érzékeny lélek, páncél ledőlt, ütés

Kevés az öröm, szédítő repülés.

 

A mosolyban és szemekben megbújik a szomorúság.

Mért is került ily messzire a valóság?

A csapda nyitva volt, de figyelmetlen voltam

És teljesen elveszve, érzelmeim labirintusa közt bolyongtam.

Visszautat nem találok, halkan körbe-körbe járkálok.

Megőrjít minden ábrándozó gondolat, múljon már el!

Édesen keserű italodból nekem több nem kell!

 

Oltsd, ki a tűzet, ami gyúlt mélyen,

Hogy végre olyan legyek, mint amilyen régen.

Fújjon a szél, szakadjon az eső,

Belül a fájdalom egyre csak nő.

Játék, amely megsebzett, tudatalattim jót nevet.

Újra áldozatul estél, te naiv gyerek!

 

A leckét meg tanulhatnád, ha mondom és fogad el.

Ne vágyj magasban szárnyalni, a valóság úgyis lever.

Ott fogsz heverni a földön, sérülten, fájdalomtól égve.

Érteni fogod akkor a mondatom.

Ne vágyj szárnyalni az égen!

 

Öltöztesd át lényed, gonosz éj feketébe.

Szürkítsd be napjaid, a színeket tedd félre.

Emléked dobozába zárd el, amit jelentett neked.

S egykori nyugodt életed talán így meglelheted.

 

Búcsúzz tőle örömmel, Ég veled Ámor!

Szerelmem tüze irántad már nem lángol.

Bezárul az egyik titkom doboza,

Te voltál szívem zenéjének dobosa.

2010. 01. 22

 

 

Kísértesz…


Kiabálok rád, mert hazudtál,

Elüldözlek, mert becsaptál.

Utállak, mert még szeretlek.

Gyűlölöm igéző szemedet.

 

Csókod halálos méreg.

S karod fojtogat

Minden éjjel.

Gúnyos nevetésed,

Még most is kísért engem.

Utálom, hogy még itt élsz;

A szívemben.

2004.06.13

Szerelem         



Felkap a szél, repül a szív,

Az égkékje nyugalma, most magasságokba hív.

Egyetlen szó van, ami boldogságba repít,

Újra érzem, hogy élek belül megint.

Szárnyal a lélek, játékos a képzelet

Szeretem, ha átölelsz, ha fogod a két kezem.

Hullámvasút a gyomrom, testem érintésedtől megremeg,

Imádok együtt lenni veled, nézni a szemed.

Csókod tűzbe hozz, vágyam izzik fel

Verdeső szívem a tiéd ritmusára felel.

Sétálunk, a természet varázsba borul körülöttünk,

Soha semminek ennyire még nem örültünk.

Bár örökre megmaradna ez az érzés,

Mardos a túlzott féltés, megannyi kérdés.

Jó az út, amin járok? Igazzá válhat álmom?

Talán magam ismét hazug világba rántom.

Súgja egy hang belül: - Én nem bánom!

Színesebbek a napok, sötétségemben fényként ragyog.

Tudom mit szabad, és mit nem lehet,

Nem tehetek róla, határt túllépve megszerettelek.

Dallam van már mindenben, hangja szétárad

Szerelem ködje fogja körbe a tájat.

Utolért minket is, nincs menekvés előle

Ámor szerelmi nyilát szívünk közepébe lőtte.

Azóta rózsaszínben úszik a világom,

Szeretetettel érintem a tőled kapott virágom.

 

 



 

Magányos fa

 

Magányos fa áll az udvaron,

Bús dalát régóta hallgatom.

Ahogyan fúja a szél,

Lehullik róla néhány levél.

 

Gyökerei már ide kötik,

Soha el nem szökik.

Hova is mehetne el?

Otthona ez a hely!

 

A napsugár melegíti fel,

Kérges szíve nyugalomra lel.

Öröme a táj, s madár,

Mely néha ágaira száll.

 

Társasága vidámmá teszi őt,

Élvezi a friss levegőt.

Eső mikor esik, fázik.

De szomjúsága semmivé válik.

 

Itala erővel tölti fel,

A napfényben nyújtóznia kell.

Álmosan szétnéz, ki érti?

Vajon életét mennyire félti?

 

Elég egy zord idő,

S beborul a jövő.

Bár jelene félig tökéletes,

Valamit még mindig keres.

 

Illatozó virágok körülötte nyílnak.

Ha könnyei látják, sírnak.

Vad dühe elragadja, fél

De megnyugtatja a daloló szél.

 

Elcsendesül, és békére talál.

Lassan eljön a halál.

Megöregszik, vegyesek az emlékei.

Az életét teremtőjének megköszöni.

 

Vitában magammal
 
Mi az, amire vágysz, és mért menekülsz

Szíved körülfogja jégbörtön, de belül ég a tűz.

Miért futsz el, attól, amit szeretnél megkapni,

Szerelemre szomjazik a lényed, szavaidban hazugságot érzek.

Becsapni próbálsz, felsorolod összes hibád, lássam igazat beszélsz,

De tudjuk jól, hogy igazán szerelmesnek lenni félsz.

Túlságosan megrémít, nem tudod mi tévő legyél,

Megőrjít a döntés, azt akarom, hogy boldoggá tegyél.

Egyik feled vagyok, akié a jóságod és kedvesebb éned.

Kiben annyi álom él, és ezt ölnéd meg?

Nem hallgatsz rám, fejjel mész a falnak,

Ismerlek, haragos képed mögött, régi fájdalom tüskéid laknak.

Fiatal vagy élned kell, nem börtönbe zárni magad,

Gonosz rémed szeretetre éhes, ha nem kap, harap.

Vitázunk mi ketten, eszed tompítani próbálja szíved,

De ő mindig hevesen küzd és lázadozik ellened.

Nézd és lásd be, ez az út nem hoz örömet,

Újra lefutod a megszokott minden napi unalmas körödet.

Furcsa, hogy hirtelen észrevesznek, már látható lettél.

Sokszor úgy tűnt számodra, mintha nem is léteznél.

Egyelőre úgy tűnik, eldőlt mit fogsz tenni,

Figyellek, és nem fogok sokáig makacsságodnak engedni.

 

2010. 03. 23